Halihó

Kicsit elmaradtam a bejegyzésekkel, mert általában csak annyi időm van netezni, míg megnézem az emailjeimet. Igazából nem is tudtam volna semmi érdekeset írni, csak újabb műtéteket (nálam), betegségeket (gyerekeknél), stb. úgyhogy gondoltam arra már úgysem kiváncsi a kutya se. Megértem. Kezd már kicsit unalmas lenni, ez a sok eü. probléma.

Várom a karácsonyt. A kedvenc ünnepem. Szeretek készülődni rá, szeretem az egészet úgy ahogy van. Sajnos csütörtökig még dolgoznom kell, így kicsit nehezebb lesz mindent időben megoldani, de fejben (és írásban) már megterveztem mindent előre. Sajnos elromlott a sütőnk és nagyon úgy les ki a dolog, hogy idén már meg sem tudják javítani, úgyhogy most nagy kulimájszban vagyok. Az egész karácsonyi menüt újra kellett tervezni, nem beszélve a sütikről. Végülis sikerült olyan menüt összeállítani, amihez nem kell sütő. Terveim szerint lesz az ünnepek alatt halászlé, töltött káposzta, afrikai harcsapaprikás spenótos túrógaluskával, rozmaringos báránypöri és ha lesz kedvem és energiám, akkor még hortobágyi palacsinta is. 24-én a szülők jönnek, 25-én mi megyünk (egyikünk szüleihez ebédre, másikhoz vacsira). 26-án nem megyünk SEHOVA (ehhez ragaszkodom) és ide sem jön SENKI (ehhez is). Muszáj egy nap, amikor csak magunk vagyunk öten. Aztán 27-én elkezdődik majd a jövés-menés. Hol mi megyünk valahova, hol pedig hozzánk jönnek. Ami a sütiket illeti, kiválasztottam 4-5 olyan sütit, amit nem kell sütni és rendeltünk kétfajta Marlenka tortát (hogy igazi süti is legyen).

Sajnos most is van beteg a családban, de nagyon remélem, hogy karácsonyra mindenki meggyógyul!!!!!!

Szent András hava

Úgy tudom, november Szent András hava. Remélem nem tévedek nagyot, mert az tök ciki lenne. Per pillanat lusta vagyok bepötyögni a google-ba. Ez a hónap nagyon mozgalmas számunkra, pedig még csak a közepénél tartunk. Növekvő sorrendben haladva: legkisebb gyermekünk hivatalosan is elhagyhatja a diétát és meg is ünnepeltük hónap elején egy lájtos éttermi vacsival ötösben. Kicsit tartottam tőle, mert kapásból csokis palacsintát rendelt és nagyon féltem, hogy a palacsinta még nehéz lesz neki, de hála az égnek nem volt semmi gond belőle. Most ÚJRA szobatisztaságra szoktatunk, mert a kórházi napok alatt muszáj volt a pelus (az infúzió miatt) és sikerült neki totál visszaszokni rá. Óvodás lányom hónap eleje óta betegeskedik, hol a nátha, hol a köhögés, hol a fülfájás a mumus. Megvolt az oviban a Szent Márton nap, ahol ő is szerepelt és bár akkor is fájt a feje, nagyon ügyi volt. Hazáig világított a kis lámpásával, ami tök jókor jött, mert az egész lakótelepen nem működött a közvilágítás. Sajnos a picit itthon kellett hagynom, mert elég nyügi volt aznap. Nem vállaltam be egy hisztit ezer ember előtt. Nagylányom hivatalosan is "nagylány" lett, amitől én kicsit kiborultam, mert "most" született!!! Nekem ez a hónap amúgy is nehéz, mert a héten megyek vissza 6 és fél év után dolgozni és nagyon nehezemre esik. El sem tutom képzelni, hogyan fogom ellátni a három gyereket, meg a háztartást ezután, annyira megszoktam már a jól bevált napirendünket. Tudom, más is megoldja. Több gyerekkel is. De akkor is! Azok mások. Én meg én vagyok. Kicsit olyan "lustanyu"-nak érzem magam.

Barátnőmnek....

Azt kérded ki az igazi, ki a valódi barát?

Az, akinek megérted minden kimondott és hang nélküli szavát.

Kinek szemébe nézve meglátod minden apró baját, kit csendesen megvigasztalsz, ha könny borítja arcát, ha ok nélkül bezárkózik, te átmászod hallgatása falát.

Kinek nem hagyod, hogy egyedül vívja kilátástalan harcát.

Kinek villanásnyi mosolya, apró kis öröme elűzi minden bánatod, s köztetek nincs olyan, hogy alulmúlod őt, vagy túlszárnyalod.

Kinek látványa szívedet és lelkedet melengeti, kivel jó a csend szavát hallgatni, s együtt merengeni.

Kinek nem számít mit vétesz, kis-e vagy nagy hibát, kivel ha beszélhetsz könnyebbé válik ez a nehéz világ.

Az az igazi barát, kit szeretsz, tisztelsz, csodálsz, s ha választásra kerül sor, te szó nélkül mellé állsz.

Az a barát, kinek egy kedves szava többet ér, a világ összes, minden kincsénél.

Az a barát, kinek öröme az örömöd, bánata a bánatod, kinek barátságát minden körülmények közt vállalod.

Karácsonyi ajándéklista

Úgy vagyok vele, hogy nem szeretek utolsó pillanatra hagyni semmit, mert akkor tuti beüt valami geb.sz és nem tudom elintézni a dolgot. Kértem (kértük) a gyerekeket, hogy a legnagyobbik vezetésével (mert csak ő tud írni a három közül) csináljanak karácsonyi ajándéklistát. Ki mit szeretne karácsonyra. Ezt aztán továbbfejlesztettük kicsit, hogy játékosabb legyen a dolog. Előkerestük az újsággyűjtésre félretett reklámújságokat (főleg az újabbakat) és ha találnak olyat benne, amire fáj a foguk, akkor kivágják és mindenki felragaszthatja a saját (előre elkészített) kartonjára. Lesznek rajzok is, mert a kisebbik lányom extra kívánságai nincsenek benne egyenlőre egyik újságban sem. A biztonság kedvéért azért odairatta a tesóval, hogy mit is rajzolt tulajdonképpen. Persze a nagylányom ezt is tudta még fokozni, ő már a neten keresgél és nyomtat bőszen. Szóval a lista csak készül, készül én meg már fogom a fejem, hogy milyen sok minden van már rajta... még jó, hogy vannak nagyszülők és keresztszülők is... Ha elkészülnek, majd bemutatom itt őket. Mindenesetre nagyon élvezik a dolgot.

Beteges hétköznapok

Igazán nem szívesen írok már ilyet, de most meg megint én gyengélkedek. Urológiai probléma, nem is úntatnék senkit a részletekkel. Elég annyi, hogy baromira kellemetlen és fájdalmas, de remélem túlélem. Gergőm egyre jobban van (legalábbis remélem). Kedve jó, már tud rosszalkodni is, úgyhogy tuti van javulás. A kakaó mizéria még mindig tart. Néha éjjel is felriad sírva, hogy miért nem kaphat kakaót. Sajnos sem a tejeskávé, sem a karamellás tej nem jön be neki, így kicsit nehezebb áthidalni a dolgot. Kezdek kifogyni az ebéd ötletekből is. Igyekszem csak olyat főzni, amit ő is megehet, de ez nagyon nehéz. Vagyis változatosan főzni nehéz most. Alig várom, hogy ehessen végre újra mindent. A hasa is szépen alakul. Kicsit még mindig duzzadt a seb környéke, de már szép rózsaszínes árnyalatú, nem olyan csúnya sötétlila, mint az elején volt. Fürödni még mindig csak úgy hajlandó, ha a víz nem ér el a sebig, de ezt már tök profin kezelem. A kisebbik nővére közben lebetegedett (nátha, köhögés, stb.) úgyhogy várható egy-két álmatlan éjszaka, ha véletlenül a pici is elkapja. Ja és a játékai közé visszatért az orvososdi... vajon miért?

Kórház, műtét

Sajnos kisfiamnak súlyosabb volt a baja, mint elsőre bárki gondolta volna. Október 2-án szombaton hasfájásra ébredt reggel. Szimpla hasfájásból később 10 percenként ismétlődő heves alhasi görcsök lettek. Egyre fájdalmasabbak és egyre hosszabbak. Először még nem gondoltam rosszra, mert a görcsök közötti időben jó kedve volt és nem látszott rajta, hogy nagyon beteg lenne. Azt hittem, hogy csak a kakival vannak gondjai. Akinek volt már hasmenése tudja, hogy az is baromira tud fájni. Dél körül felhívtam a férjemet, hogy azonnal jöjjön haza és vigyük el az ügyeletre, mert nem tudom mi lehet a baja. Az ügyeleten megvizsgálta a dokinő, de mivel nem talált semmit, ezért hazaküldött minket azzal, hogy ha másnap is fáj neki menjünk vissza, mert biztos hasmenés lesz ebből. A hazafele vezető úton viszont olyan görcse volt, hogy kicsúszott az autós biztonsági ülésből, ezért a férjem a következő sarkon visszafordult és bementünk a kórház ambulanciájára. Később kiderült, hogy ez egy életmentő döntés volt. Szóval az ambulancián először furcsán néztek rám, mikor kiderült, hogy nem az ügyeletről küldtek minket, de végülis megvizsgálták. Készült egy hasi ultrahang, amire jócskán várni kellett és a Gergő már nagyon rosszul volt akkor. Amúgy a várakozás oka egy szíven szúrt ember volt, úgyhogy valahol jogos volt, csak idegtépő. Egy szó mint száz, kiderült, hogy látnak valami elváltozást az ultrahang felvételen,de még mindig nem volt 100%, hogy mi az. Két lehetőség volt: az egyik a vakbélgyulladás, a másik az invagináció (bélbetüremkedés). Azonnal ottfogtak minket a kórházban. Hála az égnek, volt üres baba-mama szoba (4500 ft/nap-ért). Délután kettőtől este 8-ig nem sikerült gyereksebészt találni. Vagyis ez kicsit bonyolultabb, hiszen itt Sz-en, csak EGY gyereksebész van, aki éppen Zeg-en volt, úgyhogy el akarták vinni a fiamat Győrbe. Hála a jó Istennek, ez a jó ember (a gyereksebész) bejött Zeg-ről este 8 fele és megvizsgálta a gyerkőcöt. Kiderült, hogy a bélbetüremkedés nyert. Ez egy két éven aluli kisfiúkban gyakoribb megbetegedés, amikor az egyik bélszakasz betüremkedik a másikba és lényegében bélelzáródást okoz. A délutáni felvételhez képest estére az uh. már sokkal súlyosabb képet mutatott, ezért azonnal csináltak egy báriumos beöntést a kicsinek. Rettenetesen sokat szenvedett már addig is, hát még ettől. Én a fejénél álltam és a kezeit kellett fognom, de majd megszakadt a szívem, többször elbőgtem magam a beavatkozás alatt. Sajnos azonban nem sikerült teljesen visszaállítani a beleket, ezért másnap reggel hétkor újra megcsinálták a báriumos beöntést. Újabb kínzás, semmi siker. Volt egy szakasz, ami ödémás volt és nem tudott átjutni rajta a folyadék. A doktor úr nem vacilált, rám nézett és azt mondta, megyünk azonnal a műtőbe. Elmondta, hogy fel kell nyitni a hasát, de a műtét további menete attól függ, hogy mit talál odabenn. Ezzel baromira ránk ijesztett, mert minden rossz megfordult akkor már a fejemben. Azt amit a műtő ajtóban átéltünk a férjemmel, azt soha senkinek nem kívánom. Amikor kiveszik a síró gyerekedet a kezedből, és a műtő folyosóján állva még vagy 10 percig hallod bentről a sírását, azt ahogyan kiabál sírva, hogy "Anya, miért hagytál itt?", "Anya, vigyél ki innen", stb. stb. még most is bőgök, ha eszembe jut. Aztán hirtelen csend lesz és csak vársz.... vársz több mint egy órát a csendben és nem tudod odabenn mi történik. Nem szűrődik ki egy hang se, nem jön ki senki... Mászkálsz fel-alá, mert hiába vannak ott székek, ülni nem tudsz ilyenkor. Beszélgetni se. Amikor te jobbra mész, a férjed balra... Amikor megjelent az ajtóban a műtőssegéd a fiammal a kezében, majdnem kiugrott a szívem a helyéről. De ő is és a mögötte jövő altatóorvos is mosolygott, úgyhogy ettől kicsit megnyugodtam. A műtét során el kellett távolítani egy 8 cm-es bélszakaszt (ami elhalt). 9 napot voltunk benn a kórházban és azt kell mondjam, hogy (bár azthittem ezt nem lehet fokozni) a kicsi fiam még anyásabb lett, mint eddig volt. Szerencsére egy nagyon jó közegbe kerültünk, csupa kedves ember közé (nővérek, takarítónénik, orvosok, betegtársak és szüleik) és ez megkönnyítette az ott töltött időt. Jó volt a baba-mama szoba, mert amikor már felkelhetett a drága, sokszor elvonultunk, hogy ketten legyünk. Sajnos ezalatt nem láthattam a lányaimat, ami totál kikészített engem is, és a kisebbik lánykámat is. Most, hogy itthon vagyunk végre, próbálok rá is extra időt szánni. Mindemellett persze állandóan figyelnem kell a fiamra, mert elég nagy hasi sebe van, amire nagyon kell vigyázni, nem beszélve a belső varratokról, ahol egyesítették a bélrészeket. A legnehezebb része most a dolognak a diéta, mert angyalom nem érti még, hogy miért nem ihat kakaót és miért nem ehet olyan dolgokat, amiket szeret. Hosszú út áll még előttünk, de remélem minden simán megy ezután már. Gyógyulgatunk. Testileg és lelkileg is.

Betegség

Betegség miatt csúszik egy hetet a beharangozott csoportváltás. Vasárnap hajnaltól késő estig folyamatosan hányt a fiacskám, még a víz sem maradt meg benne. Aztán másnapra jobban lett, de egész héten itthon tartottam. Ma már finoman szólva "zabált", remélem nem lesz böjtje. Ma bementem a bölcsibe és szóltam, hogy kedden jönnénk fél 8-ra. Kicsit aggódok az új csoport miatt. Nem akarom elkiabálni, de egyre jobban állunk a szobatisztasággal és ha ilyen ütemben fejlődik a dolog, akkor januárban mehetünk végre oviba.

A nagycsoportos gyermekemnél iskolaérettségi vizsgálat volt az oviban. Ami tök jól sikerült neki, mégis vissza akarják tartani egy évet, mert "csendes". Megjegyzem a nagylányom is ugyanilyen csendes volt, de nincs vele semmi probléma (a kiskamaszkort leszámítva) az iskolában. Decemberben újra megcsináltatják vele a felmérést, addig ezerrel gyúrunk a vizuális memóriára (az nem volt neki 100%-os) és a hangos beszédre.

Bölcsődei beszoktatás

Szeptemberben elkezdődött a régi megszokott reggeli kelés, iskola, óvoda és most már bölcsőde is. Valami oknál fogva, ebben sem vagyunk a szerencsésebb fajta. A bölcsiben két csoport van. (ez egy kicsi, családias bölcsi két csoporttal, négy gondozónővel, két dadussal és egy bölcsődevezetővel). Szóval az én fiamat kapásból a "kiscsoportba" tették a picik közé, holott már három éves lesz januárban. Az indok a pelus volt (úgy ragaszkodik hozzá, mint az életéhez), amit meg is értettem és nem is firtattam a dolgot, bár úgy éreztem nem igazán találja fel magát olyan kicsik között, akik nem tudnak még beszélni. Mindegy. Elkezdtük. Saját gondozónős rendszer van ebben a bölcsiben. Kb. 8 gyerek jut egy gondozónőre. Szülői értekezleten beosztottak minket I. nénihez. Jelet is kaptunk: pöttyös ladba. Felkészítettem a gyerkőcöt itthon I. nénire, a pöttyös labdára, mindenbe belevarrtam/írtam a jelét, stb. stb. stb. Egy-két nappal a tervezett kezdés és családlátogatás előtt jött a telefon, hogy van egy kis változás, Gergő mégsem I. nénihez kerül, hanem A. nénihez és így a családlátogatás időpontja és a gyerek jele is változik. Onnantól cseresznye lettünk. Gyerek nem értette, mi történt a pöttyös labdával, anya pedig átírt/újra hímzett, stb. stb. stb. Na eljött a várva várt bölcsikezdés. Két nap szoktatás után már 39 fokos lázzal vittem haza. Pár nap kiesés, aztán újra kezdtük előlről az egészet. Odáig jutottunk, hogy már három napja (ma lesz a negyedik) ott alszik. Első két alvása csúcsszuperre sikerült, de tegnap egy szemhúnyást sem aludt állítólag. Fontos megjegyeznem, hogy iszonyú hisztis minden reggelünk. Már felkeléskor visít, hogy nem akar bölcsibe menni, az óvodáskorú tesó rendszeresen lekési a hisztik miatt a reggelit az oviban. A bölcsi épületét megpillantva már fel kell vennem az ölembe, mert állandóan vissza akar fordulni. Ma majdnem lerúgta a májamat a helyéről úgy rúgkapált. De sajnos muszáj vinnem, mert jövő héten vissza kell mennem dolgozni. Ahogy jövök ki a bölcsiből, a parkolóig hallatszik a sírása. Iszonyú érzés. Minden reggel meghalok kicsit. De most jön még csak a java. Tegnap behívott a vezető az irodába és közölte, hogy hétfőtől Gergőt át szeretnék rakni a nagycsoportba, az ovis korúak közé. Ez egy újabb trauma lesz a gyereknek. Egy teljesen új csoport, totál új gyerekekkel és gondozónőkkel, na és az elmaradhatatlan ÚJ jellel. Ami ezúttal a falevél.... asszem a bölcsiről ennyi infó egyenlőre épp elég!

Újra itt...

Először is köszi Viki és Gyöngyi a bíztató szavakat!!! Sajnos a dolgok fizikai részén sem vagyok még teljesen túl, ugyanis a 100-ból egy komplikáció, az általában én vagyok mindig. Nem akarom nagyon feszegetni a témát,csak úgy nagy vonalakban leírnám az elmúlt hetek történéseit. Miután az orvosommal közösen a megszakítás mellett döntöttünk, utána kezdődött csak el igazán a pokoljárásom. Egy csütörtöki napon el kellett mennem a Családvédelmi Szolgálathoz, ahol egy erősen nyugdíjaskorú védőnő kerek egy órán át ecsetelte a védekezési módokat. Mivel különben is "jó" kedvem volt, közöltem vele, hogy én nem egy 16 éves csitri vagyok, aki elment hétvégén bulizni, jól beb...ott, aztán reggel terhesen ébredt, úgyhogy kerüljük ha lehet, a felesleges köröket. Na a beszólásom csak rontott az amúgy is rossz helyzetemen, mert onnantól kezdve megpróbált az összes lehetséges módon akadályokat gördíteni a keddre kitűzött műtéti időpont elé. Az sem könnyítette meg a dolgomat, hogy az a szabály, hogy a Családvédelmibe három nap múlva vissza kell menni. Enélkül nem megy a bicikli. Egy élmény volt. A másik nehézség az volt, hogy a terhesgondozóba kellett mennem vérvételre. Na ezt szívesen kihagytam volna. Ott ültem a sok nagypocakos, NST-re váró kismama között, akik a kis jövevényekről beszélgettek és én közben megpróbáltam a lehető legkisebbre összehúzni és nem gyűlölni annyira magam. Másnap háziorvos. Hétfőn újra Családvédelmis néni, újabb lelki fröccs (nekem). Kedd műtét. Fél nyolcra kellett menni. Persze mivel én császárral szültem az összes gyerekemet, ezért méhnyak tágító lamináriát helyeztek fel (életem eddigi legrosszabb élménye, leszámítva a második szülésemet, amikor felébredtem műtét közben). A laminária miatt én kerültem utolsónak sorra. Hét embert műtöttek meg előttem!!! Ebből három a szobatársam volt. Már indultak hazafelé mikor én ébredeztem. El kell, hogy mondjam, hogy a védőnőtől elkezdve, az altatóorvos, a vérvételes hölgy, a kórházi személyzet (orvosok és nővérek egyaránt) KÉT kivétellel (egyik a háziorvosom volt, másik a nőgyógyászom), szóval mindenki egy utolsó gyerekgyilkosként viselkedett velem és a társaimmal. Anélkül, hogy bármelyikük is megkérdezte, vagy utána járt volna, hogy miért történik mindez. Anélkül, hogy bármit is tudna rólam, a körülményeimről, az érzéseimről. Ilyen megalázó helyzetben még sohasem voltam és remélem, hogy soha többé nem is leszek. A nőgyógyászom volt a leginkább mellettem lélekben is, az első perctől fogva, a mai napig. Hálás is vagyok neki nagyon! Sajnos a műtét óta folyamatosan gondjaim vannak. Mivel háromszorosan műtött méhem van, nálam alapból hosszabb a gyógyulási idő, de erre még rájön az, hogy gyulladás lépett fel műtéti szövődményként, ami miatt antibiotikumokat és görcsoldót szedek. A lényeg, hogy amíg a fizikai részén nem tudok túljutni, addig a lelki oldala sem működik. Sajnos.

Életem legnehezebb döntése

Olyan próbatétel elé állított a sors, amivel úgy érzem nem biztos, hogy meg tudok birkózni. Valószínűleg szakember segítségét fogom kérni. De az is sokat segít, hogy írok ide. A segítő család most leszűkül a férjemre, mert ő tud csak róla és persze a legjobb barátnőm (aki sajnos pont most van külföldön). Igazából ez az egész nemcsak az én problémám, hanem a férjemé is.
A férjemmel (nagy egyetértésben) mindig három gyereket akartunk. Az első gyerek három hónap alatt jött össze. A másodikra hat évet vártunk. Megpróbálkoztunk mindennel, ami csak létezik. Már időpontunk volt a Győri Kaáli Intézetbe, amikor kiderült, teherbe estem. Spontán. Nagy volt az öröm. Kimondhatatlan. Mint az elsőnél. Aztán a második után nem is gondolkoztunk, vállaltuk boldogan a harmadikat is. Aki ráadásul (a két lány után) fiú lett. Úgy gondoltam ezzel én letudtam még 35 éves korom előtt a családalapítást. Sajnos egy félreértés miatt (én és az orvosom között) bár én szerettem volna, de nem kötötték el a petevezetékemet a harmadik császármetszés alkalmával. Fogamzásgátló tablettát két okból nem szedhetek. Az egyik a súlyos magas vérnyomásom, amit rendszeres gyógyszereléssel tartok kordában, a másik a májamon levő heamangiomák, amik a terhességekkel egyenes arányban szaporodtak el. Felajánlották a spirált, mint lehetőséget, de ettől mereven elzárkóztam. Maradtak az egyéb védekezési módok. Nagyon vigyáztunk mindig. Mégis terhes lettem. Újra. Negyedszer is. A legrosszabbkor. Minden téren. Most veszítettem el a munkahelyemet, a férjem két év leforgása alatt a második munkahelyét veszíti el. Az egészségem pedig romokban. Mindezek mérlegelése után, álmatlan éjszakák, sok beszélgetés, rengeteg sírás és néhány orvosi konzílium után az a (közös) döntés született, hogy ez a baba nem születhet meg. Mindennek érzem most magam, csak embernek nem. Ha majd újra képes leszek tükörbe nézni, írok majd megint. Talán. Addig is köszi mindenkinek aki olvassa, olvasta a soraimat.

Újra itthon

Túl vagyunk a nyaraláson. Szép volt, jó volt, a gyerekek rettenetesen élvezték, még a pici is, de én nagyon elfáradtam. Gondoltam, hogy nem lesz egy sétagalopp, de kicsit jobban kimerített, mint előtte gondoltam. Mondjuk a kánikulát amúgy sem bírom, mióta magas vérnyomással küszködök. A picitől tartottam, hogy hogyan hat rá a környezetváltozás, de ő viselte a legjobban. Az első perctől kezdve élvezte a nyaralást és a Balatonban úgy futkározott, mintha a fűben lenne. Egyáltalán nem félt a víztől, állandóan résen kellett lenni, mert a mellkasáig érő részre is simán bement. Míg a középső (lány)gyermek két óra strandolás után mert bokánál tovább merülni :) Jól is viselkedtek (egy két nyavalygást leszámítva a bogarak miatt), szóval nem ezért fáradtam el. Hanem attól, hogy egyfolytában figyelni kellett rájuk, kicsit jobban, mint itthon. A strandon a víz miatt, meg bazi sok darázs volt, a nyaralóban a gázpalack miatt (meg még néhány nem éppen baba-biztonságos bútordarab miatt), a Badacsonyi soron a tömeg miatt, stb. stb. Sajnos én idegen helyen egylátalán nem tudok aludni, így attól sem lettem kipihentebb. Azért nagyon örülök,hogy elmentünk, mert volt minden, aminek a gyerekek örültek és ez a lényeg. Kicsit barnábbak is lettünk. De nagyon jó volt hazajönni....

Nyaralási előkészületek

Tavaly nem voltunk nyaralni. Több oka is volt, de valahogy nem is vágytam három gyerekkel elindulni itthonról. Idén viszont már úgy éreztem, tartozom ennyivel a két nagyobbiknak, a kicsi úgysem tudja még, hogy mi az a nyaralás. Szóval idén rábólintottam. Ekkor jött a dilemma, hogy hova? Emberem szívesebben menne tengerpartra (Olaszba, vagy Horvátba) én totálisan Balaton párti vagyok. Sikerült meggyőznöm, hogy a legkisebb még pici ahhoz, hogy végigautózza az utat Horvátországig,vagy Olaszországig. (persze ez egy kicsit túlzás, de én is tudok túlozni, ha meggyőzésről van szó) Na, az uticél már megvolt, de még nyitva volt a kérdés, hogy a Balcsin hova? Menjünk-e egy általam a neten kinézett bababarát nyaralóba, ahova kevesebb cucc kell, vagy menjünk az ismerősünk évek óta jól bevált nyaralójába. Ahova ugyan több holmit kell vinni, de minden zegét-zugát ismerjük, mert szinte minden évben eltöltünk ott pár napot. Na itt már a Férj dominált, ő győzött meg engem, hogy hiába kell több mindent vinni, ő az ismerős vityillóra szavaz. De ezzel még nem vagyunk túl a nehezén. Drága uram ugyanis (mint minden évben) elindulna egy tescós szatyorral, mondván, hogy nem egy évre megyünk. 13 év alatt nem sikerült belevernem a fejecskéjébe, hogy egy nő minden eshetőségre felkészül, és három gyerekkel már nem elég egy bevásárlótáskányi cucc. Nagylányom sem könnyíti meg a dolgot. Kértem, hogy mivel 6 napra megyünk, legyen olyan kedves és korlátozódjon a pakoláskor lehetőleg max. 6 felsőre és szoknyára(gatyára) és hogy nem kell magával hoznia a fél könyvespolcot, mert úgysem fog egy sort sem olvasni. Persze még nem pakolunk, mert jövő hét közepén esedékes csak a dolog, de előrelátó révén kértem, hogy úgy nagyjából határolja körül, hogy mit szeretne magával hozni és ha esetleg van közöttük mosni való, akkor már most adja oda. Mondanom sem kell, hogy tele lett a mosógép, köztük olyan ruhákkal, amik patyolat tiszták voltak... Szóval néha már most tele van a hócipőm a nyaralással...

Sikerült!!!!

Sikerült levizsgáznom!!!!! Hurrá!!!! Hurrá!!!Hurrá!!! A Marketing-el kicsit meggyűlt a bajom a vizsgán, de a többi tantárgy elég jól ment. Úgyhogy cakk und pakk 5-ösre vizsgáztam (százalékban 87%). Annyira nagyon boldog vagyok, hogy most nem kell minden szabad öt percemet a könyvek fölött töltenem!!!! És végre NÉZHETEM a foci VB-t!!!!! Hajrá Brazília!!!!!!

Gyerekek

Egy elmaradásom: képek RÓLUK születésüktől napjainkig kollázsokba tömörítve.

Meglepetés

A tanulástól már nem is látok. Így történhetett meg, hogy totálisan megfeledkeztem 16-án a férjem születésnapjáról. Ilyen még nem történt velem eddig. De nem is ez a ciki. Hanem az, hogy látva az én párom, hogy milyen elcsigázott vagyok (tanulás, 3 rossz (abból már 2 beteg) gyerek, erősen romló egészségi és idegi állapot) Ő lepett meg engem, az Ő születésnapján. Elvitt ugyanis egy olyan helyre, ahol szaunázni, jakuzzizni (tuti nem így kell írni) lehet. Régebben sokat jártunk oda, így tudta, hogy ott kicsit tudok lazítani. Ez egy olyan hely, ahol csak mi ketten vagyunk (1-2 órát-amennyit kifizetünk). Olyan jó volt semmire nem gondolni, csak jól érezni magamat, magunkat. Ja és végre kicsit kettesben voltunk, ami egyáltalán nem utolsó szempont. Utána elmentünk a kedvenc éttermünkbe vacsorázni. Anyukám volt a bébicsősz, mint mindig, amikor szükséges, úgyhogy totál nyugodt voltam a gyerekek miatt is.

Ma volt itt a doktornéni, beadta a kisfiamnak a kullancs elleni emlékeztető oltást. Most megúsztuk egy kis nyávogással. Az 5 évesem még a csöngetéskor elbújt, mert nem hitte el, hogy ő most kimarad a "jóból". Csak a dokinéni távozása után merészkedett elő a rejtekhelyéről. Jövő héten a nagylányom 12 éves lesz, úgyhogy Apát is megköszöntjük majd, kárpótlásul az elfelejtett szülinapért.

Stressz, rendetlenség, kánikula...

Leginkább ez a három dolog jellemzi a mindennapjaimat. Stresszelek, mert holnap elkezdődnek az igazi, nagy, éles vizsgáim. Eddig csak modulvizsgák voltak, amolyan belépők az igazira. Szóval most totál para van, mert tanulni egyáltalán nincs időm. Nem tudom, hogy csak velem van-e így, de mikor tanulnom kéne nagyon, akkor tuti felfordul a világ és ha ezer darab lenne belőlem, akkor sem bírnám a sok tennivalót. Úgy összejött minden, hogy csak kapkodom a fejem. Kezdve azzal, hogy a legkisebb manóm már megint beteg. Hirtelen jött. Az egyik pillanatban még a játszótéren futkozott, rá fél órára pedig már 39 fokos lázzal feküdt a lakásban, totál elhagyta magát. Szóval a lényeg: vírusos hólyagos torokgyuszi+iszonyat makacs nátha+ronda köhögés+tegnap óta hasmenés+a nap huszonnégy órájában anyán lógás+mindenért nyafogás, stb. stb. Ez már magában elég lenne. Aztán itt vannak az évzárók, múlt héten az oviba rohangáltam virágcsokorral, most kedden majd az iskolában futjuk le a kötelező köröket. Persze ez sem megy simán, mert ötödikesem kitalálta, hogy az évnyitón viselt ünnepi blúz már nem trendi, inkább full übergagyi, úgyhogy neki sürgősen valami újat és divatosat (újabb futkosás). Az ovis az ünnepi cipőjét nőtte ki, de ez csak a blúzvásárlás után derült ki, szóval újabb körök egy nyafogós 5 évessel (amit részben megértek, mert baromi meleg volt és én is úntam már a banánt). Ezek a kis "röpke" vásárlások, mind a tanulásból vették el az időt. De ennyivel nem úsztam meg. A munkahelyem is ilyenkor rendel be ezt aláírni, meg azt megbeszélni. Persze mindenért kétszer vagy háromszor kell bemenni, mert egy kosszal nem tudnak elintézni semmit. Aztán (nem váratlanul) lebetegedtem én is. Mostanában minden szir-szart elkapok a gyerekektől. Úgyhogy most taknyosan, torokfájósan, fázósan (a negyven fokban), fejfájósan, égő szemekkel megyek holnap vizsgázni. Tanulni kéne valamit, de húz az ágy. Nagyon húz, de a gyerekek húznak vissza: -anyaaaa szomjas vagyok! -anyaaaa kaka van! - anyaaaa adjál valamit fejfájásra -anyaaaa játszál velem! -anyaaaa nem találom a zsírkrétákat! stb. stb. stb. Mellette a főzés, takarítani is kéne (bár az még ráér, nem esz meg még minket a kosz), a rumliról már ne is beszéljünk. Talán a rumli szó nem elég kifejező erre az állapotra. Inkább irdatlan káosz, totál őrület, vasalatlan ruhahegyek, mosatlan ruhahegyek, szétszórt játékhegyek, gyerekek jóvoltából tokjából kiszedett dvdhegyek.... és bár én fázom, itt a panelben 40 fok meleg. Úgy szeretnék egy hüvős szobában legalább egy fél óráig unatkozni!

Kínos szitu (háromszor)

A szomszéd házban lakik egy néger pasi. Nem a világosabb fajta, hanem egy majdnem fekete. A nagylányom 3 éves volt, mikor ideköltöztünk. A boltban látta meg először a férfit. Mi az egyik pénztárnál álltunk, ő velünk párhuzamosan a másik pénztárnál állt sorba. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a gyerek lemerevedett. De totál. Mozdulatlanul állt, tátott szájjal (szó szerint) és megszűnt körülötte minden. Csak nézte a pasit. Mikor emberünk észrevette a kínosan bámuló lányomat, próbálta oldani a feszkót, mosolygott rá, húzogatta a szemöldökét (olyan -mizújs? módon), kacsintgatott neki. Mondanom sem kell, semmi hatása nem volt. Próbáltam én is kizökkenteni a transzállapotból, de sem a nevére nem reagált, sem semmi másra. Őszintén szólva, nem emlékszem hogyan jutottunk túl a helyzeten, de ez a kép örökre megmaradt bennem. Pasival azóta próbálunk nem összefutni. Na de van nekem még két szép gyermekem. Mikor a középső elére a kritikus kort és meglátta az utcán emberünket, a tőle megszokott FENNhangon (nem süket, de mindig üvölt) megszólalt: -A bácsi se szeret fürödni? (kiskorában majdnem belefulladt a strandon a kisvízbe - csak a lélekjelenlétem miatt nem történt nagyobb baj, azóta nem a kedvenc foglalatossága a fürdés, de azért minden nap szokott :) Szerencsére négerünknek van humorérzéke és hangos kacajjal nyugtázta, hogy hallotta a megjegyzést. Fiamtól már egyenesen rettegtem, mikor tegnap megláttam a kapuból a férfit. Nem teljesen alaptalanul. Hála az égnek, a fiú gyermekbe több visszafogottság szorult, így csak hozzámbújt és aranyosan a fülembe suttogta, hogy - Nézd anya, ott a kisbence :)

Felvilágosítás

Folytatva az előző bejegyzést: a 12 évessel aztán leültem kicsit dumálni, az 5 éves nélkül persze. Kiderült, hogy sokkal többet tud, mint gondoltam. Nem azt mondom, hogy most először beszéltünk "felnőtt" dolgokról, hiszen mikor felmerül valami ilyesmi, rögtön megbeszélem vele. De a suliban eszméletlen dolgok mennek (és ez még csak általános iskola ötödik osztály). Igazából nem is újdonságokat kell neki tálalni, hanem helyrerakni azt a sok baromságot, amit ezekkel kapcsolatban a suliban hall. Most mondjam azt, hogy ez sokkal nehezebb, mint tök az elejéről kezdeni a felvilágosítást!?

Cím nélkül

5 éves: -Anya, te miért nem eszel almát?
Én: -Azért mert van benne egy "anyag" a pektin, amitől fáj a gyomrom.

pár héttel később

12 éves: -Anya, mit jelent az, hogy petting?
5 éves: -Én tudooom!!!! Attól fáj anyának a gyomra!

:)

Mielőtt anya lettem

Mielőtt Anya lettem,

Főzhettem magamnak meleg ételt.

Ruháim nem voltak pecsétesek.

Nyugodtan telefonálhattam.

Mielőtt Anya lettem,

Addig aludtam, amíg akartam

És nem izgultam milyen későn fekszem le.

Minden nap megfésülködtem, és fogat mostam.

Mielőtt Anya lettem,

Minden nap kitakarítottam.

Nem botlottam meg játékokban,

és nem felejtettem el altatódalok szövegét.

Mielőtt Anya lettem,

Nem izgultam, hogy a növényeim mérgezőek-e.

Nem gondoltam védőoltásokra.

Mielőtt Anya lettem,

Nem hányt le senki

Nem lettem kakis

Nem köptek le

Nem rágcsáltak meg

Nem pisiltek le

Vagy nem csipkedtek meg pici ujjak sem.

Mielőtt Anya lettem,

Teljes birtokában voltam:

Gondolataimnak

Testemnek

Lelkemnek.

Végigaludtam az éjszakákat.

Mielőtt anya lettem,

Sosem tartottam egy síró gyereket,

hogy az orvos megvizsgálhassa, vagy beadja neki az injekciót.

Sosem néztem könnyes szemekbe és sírva sem fakadtam

Sosem váltam boldoggá egy egyszerű mosolyon.

Nem maradtam fenn késő éjjel, hogy egy alvó bébiben gyönyörködjek.

Mielőtt Anya lettem,

Nem tartottam kezemben egy alvó babát, mert nem akartam letenni.

Sosem éreztem, hogy a szívem apró darabokra törik

mikor nem tudtam megszüntetni a fájdalmat.

Nem tudtam, hogy valami olyan pici ekkora hatással lesz életemre.

Sosem tudtam, hogy képes vagyok valakit ennyire szeretni.

Nem tudtam, hogy ennyire imádni fogom az Anyaságot.

Mielőtt Anya lettem,

Nem ismertem az érzést, hogy a szívem a testemen kívül dobog.

Nem tudtam milyen nagyszerű érzés a gyerek etetése.

Nem ismertem az Anya és Gyermeke közti köteléket.

Nem tudtam, hogy valami oly pici Olyan fontossá tehet.

Mielőtt Anya lettem,

Sosem keltem fel az éjszaka kellős közepén minden tíz percben,

hogy megnézzem minden rendben van-e.

Nem ismertem a melegséget

Az örömöt

A szeretetet

A szívfájdalmat

A csodát

Vagy az Anyaság élvezetét.

Nem tudtam, hogy képes vagyok ilyen érzésekre,

Mielőtt Anya lettem.

Kullancs elleni oltás

Eljött a nap, amitől tartottam kicsit. Két gyereket oltanak egyszerre. Tiszta szerencse, hogy a dokinénink, anno az én orvosom is volt (kicsiként), nagyon régóta ismerem (ez tök logikus a mondat első feléből adódóan), ráadásul közel is lakik hozzánk. Ez az oka, hogy mi nem járunk gyerekorvoshoz (ha nem muszáj), ha bármi gond van, telefonálok és már jön is. Így van ez az oltásokkal is. A gyerekeimnek házhoz szállítja doktornénink a szurikat. Így ők sem paráznak annyira, mint egy rendelőben. Jön, mint a villám előkészíti a szurikat és mire a gyerekek észbe kapnának már meg is kapták. Ma viszont középső drágaságom (aki egy ötéves nagylány amúgy) olyan hisztit levert, hogy doktornéni szabályosan üldözte a lakásban az elkészített vakcinával. Nem semmi látvány volt :) A szomszédok számára mindez valószínűleg úgy ment át, hogy öljük a gyereket. Idézem az önkívületben történő üvöltést: -NEEE! NEM AKAROM!! NE BÁNTSATOK!! JÓLESZEK!!!NEEEEEEEEE!!! FÁÁÁÁÁÁJ!!! Most asszem egy ideig vagy nem mutatkozunk a többi lakó előtt, vagy gyorsan lemegyünk a ház elé, hogy mindenki lássa jól van és él még a gyerek. Na szóval ez nehéz menet volt. A fiamnak ellenben egy hangja nem volt, pedig ő a combjába kapta az adagot. Mindegy! A lényeg, hogy megkapták. Túl vannak rajta. Most már csak a beígért jutalmakat kell kiosztanom...

Ügyintézős nap

Tegnap jó kis ügyintézős napom volt. Utálok ügyintézni. Tegnap sem változott e téren a helyzet. Először is kb. 1 óra különbséggel beirattam a kisfiamat bölcsibe is, meg oviba is. Mielőtt még valaki tök hülyének néz: szeptembertől bölcsibe megy és ha minden jól megy a szobatisztasággal (alvás alatt is), akkor januártól ovis lesz. De van ez a hülye szabály, hogy már most be kell iratni januárra. Szóval, ha minden jól megy januártól a tesójával egy csoportba járhat az óvodában. De nem ment minden olyan simán. Az oviba ugyanis elfelejtettem magammal vinni a gyermek születési anyakönyvi kivonatát, amiért vissza kellett galoppolnom drága otthonunkba. (nincs közel) A bölcsiben meg harmadszorra sikerült csak megtalálnom az illetékest... Aztán a kevésbé kellemes ügyintézés: rendőrség-közlekedési bírság. Ettől úgy alapban gyomoridegem volt, de az első körön túl vagyok. Délután pedig vizsgáztam. Az egész napos futkosás miatt sík ideg voltam és hulla fáradt. Ezért vagy másért, nem tudom, de úgy el baszarintottam az írásbeli vizsgát, hogy na. Nem is aludtam utána éjszaka annyira bántott. Olyan dolgot csesztem el, amit amúgy tökre megtanultam és álmomból felébredve is tudok. Totál rövidzárlat. Pénteken lesz eredmény. Most, hogy kinézek az ablakon, ma sem lesz jobb napom, mindjárt indulnom kell a lánykámért az oviba a picivel és lóg az eső lába. Ha megázunk én befonom a hajamat.

Fogas dolgok

Írok egy pár sort, hátha a hétvégén teljesen hazavágom a gépemet. Kisebbik lányomék az ovival fogászaton jártak. El kell dicsekednem vele, hogy (állítólag) a csoportban neki vannak a legszebb és legegészségesebb fogai. Viszont, ha fogdoki tudná, hogy a lány erősen csokifüggő, akkor lehet, hogy alaposabban végignézte volna a picike fogacskáit. Ha már a fogaknál tartunk, a kicsi fiam úgy beütötte az első (felső) fogait, hogy hatalmas lila dudor lett az ínyén, miután kb. fél óráig vérezgetett. Mindig siet, nem tud lassan menni, mindenhova fut. Így történt, hogy akkora lendülettel futott be a gyerekszobába, hogy az általa útban hagyott 80 centis kukásautóval nem tudta elkerülni az ütközést. Igazából kukásautóba harapott. Ez így viccesen hangzik, de veszettül sírt és idegesített az is, hogy nem tudtam honnan vérzik. Mindenesetre túl vagyunk a nehezén. Ecsetelgetem neki, szépen lohad lefelé és már nem fáj neki. Baromi sok kisebb baleset érte már szegényt, pedig tényleg nagyon figyelünk rá négyen is.

A technika ördöge vagy vírus???

Az van, hogy nem tudok fellépni iwire. A gépem nem enged. Ez pedig két dolgot jelenthet és ebből az egyiknek nagyon nem örülnék. Konkrétan, ha megint vírusos lenne a gépem, amire azért minden esély megvan, ugyanis a NOD32 sem műxik. Vannak olyan régi ismerőseim, akikkel iwiw-en keresztül tartom a kapcsolatot és nagyon szomorú lennék, ha erről le kellene mondanom. Szóval újratelepítek a hétvégén. (és a köv. vizsgára készülök ami szerdához egy hétre lesz)

Mocskos betegség

Ez egy alapjában véve könnyed, vidám blognak indult, nem is akarok belőle mást faragni, de olyan mélyen érint minden súlyos betegség, hogy muszáj írnom pár sort. Most tudtam meg ugyanis, hogy egy számomra nagyon nagyon kedves személynek kiújult az alig egy éve műtött tüdőrákja. Őszinte leszek, nagyon megvisel még az is, ha egy szimpla ismerősöm lesz nagyon beteg. A hozzám közelállókról már ne is beszéljünk. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy milyen rövid az élet. Az, hogy mennyi kis semmiség, apróság miatt idegeskedünk, milyen jelentéktelen hülyeségeken veszekedünk néha. Ahelyett, hogy örülnénk minden egyes pillanatnak, amit együtt tölthetünk. Nem temetni akarom én ezt a drága embert, Isten őrízz!!!! Egyszer már erős volt és túljutott rajta. Remélem a legjobbakat. Remélem, hogy újra erős lesz és lesz elég kitartása legyőzni most már végleg ezt a mocskos betegséget. Hála az égnek rettenetesen erős hite van. Mindig is csodáltam a Jézusba vetett hitét. Sziklaszilárd és megingathatatlan. Ez segített neki egy évvel ezelőtt és ez fog segíteni neki most is. Na és a barátok. Mi, akiket felhívott a rossz hírrel és mi, akik együtt örültünk, amikor úgy nézett ki, nem ismétlődik meg újra. A szomorú az, hogy veszítettem már el egészen közeli családtagot a rák miatt. Még ma sem hevertem ki teljesen. Kicsit (vagy nagyon is) igaznak érzem azt a sok összeesküvés elméletet, amik azt taglalják, hogy azért nem gyógyítható a rák (persze vannak kivételek), mert a gyógyszergyártóknak nem érdeke. Félelmetes még belegondolni is, hogy ez akár igaz is lehet...

Díja(ka)t kaptam

Köszönöm Viki a díjakat! Kicsit úgy érzem, hogy meg sem érdemlem, egyrészt mert még nagyon új a blogom, másrészt mert szerintem rajtad kívül senki sem olvassa :) Mindenesetre örülök, hogy rám gondoltál. Sajnos én nem nagyon olvasok blogokat (idő hiányában), akiket pedig igen, azoknak már odaítélték a díjat. Szóval most elég nagy sz.rban vagyok a tíz további jelöltet illetően. Kérek egy kis időt, hogy odaítélhessem én is valakinek. Előre is köszi és bocsánat attól, aki elindította ezeket a díjakat.

Kreatív kezek díj!

Szeretem a blogodat díj!

Köszönöm (hogy olvashatlak) díj!

A feltételek:1. Köszönd meg a díjat annak akitől kaptad.2. Linkeld is be a blogját!3. Tedd ki a logókat a blogodra!4. Add tovább 10 bloggernek!5. Linkeld be a blogjukat!6. Megjegyzésben jelezd nekik, hogy díjat kaptak!

Nyílt nap az oviban

Nyílt napon voltunk a picivel az oviban. Mivel a középső gyerkőc korcsoportos oviba jár (vegyes csoportok), ezért egy csoportba fognak járni kb. fél évig. (Ha a kislányom elkezdi jövő szeptemberben az iskolát). Szóval nyílt nap volt és mivel ott volt a tesó, hisztis rohamok között jöttünk haza. A lánykám ott akart maradni ebédre, pedig hazajöhetett volna velünk, a pici meg nem is a testvéréért sírt, hanem az udvaron lévő csúszdáért. A lényeg, hogy jól érezte magát az oviban, túl jól! Először a csoportszobában voltunk, lányom mindenféle játékot odahozott neki, amivel aztán közösen játszottak, egy másik kisfiú társaságában hármasban. A lányom el sem mozdult a pici mellől egy fél pillanatra sem, a végén már másokat küldött a játékokért :) Pici fiam annyira jól elvolt, hogy amikor közelebb merészkedtem hozzájuk, elzavart, hogy álljak én picit hátrébb. Az udvaron aztán igazán elemében volt. Minden lehetséges eszközt megmászott, a legnagyobb csúszdát is akadály nélkül vette, aztán a homokozóban mutatkozott be. Mindezekhez hozzátartozik, hogy csak akkor mehet jövő januárban oviba, ha szobatiszta lesz. Ez ugyanis még várat magára. Na de addig még sok idő van. Várom a nagy áttörést :)

A ház ahol élünk

Klasszikus lakótelepi betonlakás, egy 10 emeletes épületben. Olyan ház, ahol mindig történik valami. Olyan ház, ahol kéthetente legalább egyszer elromlik a lift. Olyan ház, ahol kéthetente legalább egyszer eldugul a szemétledobó. Olyan ház, ahol hetente legalább egyszer fúrnak. A lakóközösség rendkívül sokszínű. A teljesség igénye nélkül 1-2 embertípus:
-A közvetlen szomszéd, aki délelőttönként, míg a felesége dolgozik, Ő a szeretőjével kamatyol a hitvesi ágyban. Ugyanez az ember, mikor elbúcsúzik reggel vagy délután a feleségétől, a lábtörlőnkön csaknem magáévá teszi az asszonyt. Az asszonnyal sem vagyok egyébként kibékülve. Ő meg az a bunkó típus, aki keresztül esik az emberen akkor sem nagyon akar köszönni, csak egy mogorva vakkantás jön ki a száján.
-Az idős házaspár, akik mindenkiről tudnak, mindent. Nappal pletyiznek a ház előtt, éjjel nem alszanak, hanem hallgatóznak, mindenért mindenkinek szólnak. Ők azok, akiket MINDEN és MINDENKI zavar.
-Az orosz nyelvterületek egyikéről származó külföldi csontalkoholista idős hölgy, aki dühében, mikor a házmester néni nem adott neki kölcsön piára, felgyújtotta a pincét.
-Az extűzoltó, aki telebagózza a liftet, ahova mellesleg ki van téve a dohányozni tilos tábla, de ezt neki tábla nélkül is illene tudnia. No komment!
-A plázacica, a fia, a lánya, meg a kiskutyájuk. Ők egy külön emberfaj, így egy külön blogot érdemelnének. Meg egy nagy maflást, mikor már harmadszor lépek kutyagumiba a héten a lépcsőházban.
-A válófélben lévő család, akik mindig éjjel veszekednek, még véletlenül sem nappal.
-A család, akik éjjel-nappal, télen-nyáron tökig lehúzott redőnyök mögött élnek. Sosem értettem miért, de tuti depressziósok már.
-A fiatal csíra gyerek, aki évente kb. 3-4 alkalommal lehányja éjszakánként az alattuk lévő ablakok párkányait. Ez nem vicc! Tudom, mert mi is ezen a soron lakunk. Kapott már érte kiképzést, most éppen jól viselkedik.
-Aztán itt van a fölöttünk lakó. Két bajom van vele. A férjjel. A durvább és egyben idegesítőbb szokása, hogy a virágaimra hamuzik, sőt a csikkeket is néha beszórja. De ezt még kibírom. De amikor égő cigarettát dobott az erkélyemre és közben a gyerekek kint játszottak, na akkor elszabadultak az indulatok. Mostanában azzal is az agyamra megy, hogy úgy halljuk éjszaka a horkolását, mintha mellettünk feküdne.
Ez csak kilenc lakás a 44-ből. Na de nem lennék igazságos, ha magunkat kihagynám a sorból. Ahogy mások látnak minket (gondolom): az a háromgyerekes család, ahol a nő már 6 éve nem dolgozik. Tudod, akiknek olyan hangosak a gyerekei a lépcsőházban, hogy mindig azt hiszem itt a világvége. Ők azok, akik olyan hangosan hallgatják néha a zenét, hogy meg lehet süketülni. Akik mindig úgy csapják be a bejárati ajtót, hogy nálunk is remeg az ablak. Ja és néha éjjel háromkor is megy náluk a porszívó.
Igen. A rock zenét szeretem és az csak hangosan élvezhető. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ilyenkor nincsenek itthon a gyerekek, mert én sem akarom, hogy halláskárosultak legyenek. Nekem meg már mindegy. Azt is aláírom, hogy hangosak a gyerekeim is. Szeretnek kiabálni, sikongatni, a kicsi hisztizni, ami néha tartós sírással párosul és olyankor még őt is túl kell kiabálni. Ez van. Majd ahogy egyre nagyobbak lesznek, úgy lesznek egyre csendesebbek, a zene pedig egyre hangosabb akkor is, mikor itthon vannak. Tényleg hat éve nem dolgozom, de ez csak azért van, mert mire visszamentem volna a második gyerek után dolgozni, arra újra szültem. Ami az ajtócsapkodást illeti, nem mindig a kisfiam a hibás, néha a húzat csapja be. Az éjszakai porszívózás pedig, igazából orrszívózás és nem direkt szívózás a többi lakóval.

Egészséges életmód

Gyökeres életmódváltásra van szükségem. Orvosi javallat. Már régóta küzdök magas vérnyomással. Gyógyszert is szedek rá. Eddig úgy tűnt, hogy ez elég, de a dokinéni szerint nem. Fáradtságom és kedvetlenségem miatt vitaminkúrára fogott és több mozgásra. Napi két órát (minimum) gyalogolok, de könnyű tornát is javasoltak mellé. Mondjuk érzem is, hogy be vagyok kicsit rozsdásodva. Ezen kívül szednem kell vasat, magnéziumot és ha én is úgy gondolom, akkor Bio-Szeléniumot(+Cink). A napi folyadékbevitelemet pedig jelentősen meg kell emelnem. Eddig is tudtam, hogy kevés folyadékot viszek be, de hogy ennyire, azt nem gondoltam volna. Aztán, hogy mindebből mi sül ki, az már más kérdés. Elhatározásban jó vagyok, de kivitelezésben már nem annyira. De mivel ez orvosi utasítás, talán kitartóbb leszek.

Egy elmaradt információ: az első vizsgám 85%-os lett. Egy vizsga letudva. Jövő héten két vizsgám is lesz. Na azok már nem lesznek 80% fölött, az tuti!!

Káosz

A fejemben és a lelkemben egyaránt káosz uralkodik. Most tartok ott, hogy a tanulás, meg a három gyerek (+1), meg a házimunka, meg a tágabb értelemben vett családban tomboló problémák (amik nem hagynak nyugodni és emiatt egyfolytában jár az agyam a lehetséges megoldásokon), meg az egy hónapon belül munkanélkülivé válás elfogadásának nehézségei, meg a bölcsöde keresgélés, meg a mindennapi egyéb MINDEN miatt kivagyok. Tele van a fejem ezzel a sokmindennel és semmire sem tudok százszázalékosan összpontosítani. Olyan fáradtnak érzem magam, hogy semmihez sincs kedvem. Erre még rápakol egy nagy lapáttal az időjárás is, úgyhogy ha nem vigyázok, hamarosan depis is leszek. Tiszta szerencse, hogy itt vannak a gyerekek és nincs egy perc üresjárat sem, mert akkor tuti elhagynám magam. Megyek és kiszellőztetem a fejecskémet.

Színek

Kisfiam sajátosan különbözteti meg a különböző színeket. Neki a piros, az Pó színű, a kék az TinkiVinki színű, a zöld Dipszi színű, a sárga pedig ...... igen, Lálá színű! A kis Teletubbies rajongó! Remélem mire oviba megy, elhagyja ezeket és hajlandó lesz nevén nevezni a színeket.

Tavasz van

Már három napja tolóka nélkül sétálunk el az ovisért délben a picivel. Ez azért nagy szó, mert elég messze van az óvoda és az út kétharmada kifejezetten forgalmas. Leszámítva azt az apró problémát, hogy kb. egy órával tart tovább az út, mint babakocsival, meg vagyok elégedve a fiatalúrral. Ma volt egy kicsit húzósabb a dolog, ugyanis, ahogy beértünk a lakótelepünkre, talált egy viszonylag nagy területet, ahol valóságos virágtenger nőtt (százszorszépek, ibolya, pár gyermekláncfű). Neki is esett, ahogy kell. De egyre csak azt hajtogatta jó hangosan, hogy -"anya, még van, még mindig nem fogyott el." Na gondoltam, ha ezt most itt mind le óhajtja szedni, akkor itt állunk a másik kettővel Mikulásig. Próbálkoztam én már mindennel ("Gyere bemegyünk a boltba" "Apa mindjárt hazaér és nincs kulcsa" "Kapsz otthon csokit" "Hagyj a méhecskéknek is virágot" stb. stb. de semmi nem használt. Végül nagynehezen elfáradt és magától elindult. Egy örökkévalóság múlva. Sosem örültem még ennyire, hogy hazaértünk, de a nagylányom sem. Ő már olyan fáradt és éhes volt, hogy szinte alig élt. Útközben futottunk vele össze, már jött hazafelé az iskolából és hát mit ne mondjak nem repesett az örömtől. Többször is közölte velem, hogy már rég otthon lenne és már ehetne, ihatna, pihenhetne és különben is ma mindent meg akar tanulni, hogy hétvégén ne kelljen. (na ez nem vall rá). Szóval imádom a tavaszt, a napsütést, a virágokat, meg mindent, de olyan jó volt végre hazaérni!!!!

Húsvétoltunk

Idén minden volt, ami múlt évben elmaradt. Festettünk tojásokat, készítettünk közösen színes papírból tavaszi díszeket az ablakra, ajtóra (elsősorban origami tulipánokat, és pillangókat), sütöttünk fincsi csíkos kalácsot, végiglátogattuk a rokonokat és arany pici fiamnak megvolt az első locsolkodása. Apával meglocsoltak minket, aztán elmentek a mamákhoz, keresztmamákhoz, két lány uncsitesóhoz és végül tök véletlenül összefutottak a doktor néninkkel, így ő sem maradhatott ki a sorból. Két dolog idegesített az ünnepek alatt, az egyik, hogy hétfőn nagyon ocsmány idő volt, egész nap esett és nagyon fújt a szél. A másik, hogy a kisebbik lányomnak egész ünnepek alatt fájdogált a füle. Éjszakára feltettem neki a gyógysapit, kapott Cataflam cseppet is, úgyhogy átvészeltük az ünnepeket. Mára úgy néz ki, hogy elmúlt neki. Legalábbis ezt mondja. Mindenesetre holnap óvoda. Közben én már a következő vizsgámra készülök. Sajnos még az előbbi eredményét sem tudom, majd szombaton árulják csak el. Ötödikes lányommal felváltva kérdezzük ki egymást :)

Tavaly elmaradt a húsvét

Sajnos tavaly nem volt a gyerekeimnek igazi húsvétjuk. Kicsi fiamnak ugyanis éppen akkor volt tüdőgyulladása (mint utólag kiderült nem is kicsi) és nagyszombaton bekerült a kórházba. Az ő ünnepének eleve annyi lett. Mivel én állandóan mellette voltam és a kórházban éppen látogatási tilalom volt a Calici vírus miatt (amit sikerült is begyűjtenünk), ezért nem is találkoztam a lányaimmal az ünnepek alatt. Elmaradt a közös tojásfestés, a közös húsvéti reggeli, meg minden amit elterveztünk előtte. Az ajándékokat hála az égnek már korábban beszereztem, így APA volt a nyuszijuk. Idén NAGYON szeretnék kitenni magamért és kárpótolni őket az elmúlt húsvét kellemetlenségeiért. Úgyhogy most eltűnök egy kis időre, hogy minden olyan legyen, ahogy ŐK szeretnék.

Addig is Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok mindenkinek!

Vizsga

Ma lesz a vizsga. Ma kiderül mennyire tudtam felkészülni három beteg gyerek mellett. Szeretnék már túl lenni rajta...

Zajlik az élet...

Mind a három gyerkőc beteg már jó egy hete. A két kicsinek lázas-hányásos vírusa és láza van, a nagyobbiknak középfülgyulladása. Szóval itthon van mindenki egész nap. A betegség pedig (hála az égnek) kimerül az alkalmankénti láz és hányáscsillapításban. Magyarul mindenki ki van fordulva önmagából. Olyan ramazuri van itt reggeltől estig, hogy ha nem lennének a vitathatatlan tünetek, arra gyanakodnék, hogy itt valakik igencsak szimulálnak. A fejem már egy hete sajog tőlük, hiába szólok rájuk, oda se bagóznak. Édesanyám pedig adja alájuk a lovat: "Hagyd őket, betegek. Örülj, hogy legalább a kedvük jó" Innentől kezdve (persze a fülük hallatára mondta mindezt) oda minden tekintélyem. (már ha egyáltalán van ilyen). Az amúgy is magas vérnyomásom és az éjszakai virrasztás miatt már csak hálni jár belém az élet. Ha pedig ez még mind nem lenne elég, én állat, elkezdtem múlt héten egy tanfolyamot, amiből szinte hetente modulzáró vizsgát kell tenni és az első vizsga, már a jövő kedden esedékes. Na de itt tanulni???? Ezt én sem gondoltam komolyan.

Néhány szó a csemetékről

Néhány szót írnék a kiskorúakról. Nagylányom 12 éves, ötödikes, a kiskamaszkor kellős közepén. Nála már egyértelműen igaznak érzem a mondást, miszerint: "kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond". Olyan szinten képes kiakasztani és táncolni az idegeimen, ami csak nagyon keveseknek sikerül, mert amúgy marha türelmes emberke vagyok. Mindemellett olyan nekem, mint egy barátnő. Már egy csomó dolgot meg lehet vele dumálni, rettenetes sokat tud segíteni a kicsik körül és az sem utolsó szempont, hogy a Rák jegyében született, akárcsak én, így rengeteg hasonló tulajdonságunk van. A középső gyermek (egyben a legproblémásabb) egy ötéves királylány, aki a középsős óvodások mindennapi gondjaival küzd. Nevezetesen: "a Zsoltika megint megharapott", "a Niki belefirkált a rajzomba", "a Kitti azt mondta, ő lesz a legszebb a farsangon" és ehhez hasonlók. Rettenetesen öntörvényű emberke, kisebb korában iszonyú hisztis volt. A három gyerek közül ő a leganyásabb. Ja, és Vízöntő. A legkisebb trónörökös, egy kétéves fiúcska, aki előbb kezdett el beszélni, mint járni. Kétévesen olyan szövege van és annyi verset és éneket tud kívülről, hogy kezdem azt hinni, pólyás korában egyik éjjel elvitték az UFO-k. Amúgy tök jó fej. Ő a FIÚ a családban. Nagypapik, nagymamik egyetlen FIÚ unokája, apa egyetlen FIACSKÁJA. Szóval neki igazán jó sora van. A Bak jegyében született és anyukájához hasonlóan a ROCK zenét kedveli.

Azért kezdtem el ezt a blogot, mert 18 éves korom óta írok "rendes" naplót. Most 36 vagyok. Szóval úgy gondoltam haladni kell a korral és a technikai fejlődéssel.
Három gyerekem van. Két lány (12 és 5 évesek) és egy kisfiú (2 éves), valamint néha egy negyedik is (a férjem). Igazából én magam sem nőttem fel még teljesen. Nem tervezek(zünk) több gyereket. Remélem jut annyi időm erre a blogra, amennyit szeretnék rászánni.