Életem legnehezebb döntése

Olyan próbatétel elé állított a sors, amivel úgy érzem nem biztos, hogy meg tudok birkózni. Valószínűleg szakember segítségét fogom kérni. De az is sokat segít, hogy írok ide. A segítő család most leszűkül a férjemre, mert ő tud csak róla és persze a legjobb barátnőm (aki sajnos pont most van külföldön). Igazából ez az egész nemcsak az én problémám, hanem a férjemé is.
A férjemmel (nagy egyetértésben) mindig három gyereket akartunk. Az első gyerek három hónap alatt jött össze. A másodikra hat évet vártunk. Megpróbálkoztunk mindennel, ami csak létezik. Már időpontunk volt a Győri Kaáli Intézetbe, amikor kiderült, teherbe estem. Spontán. Nagy volt az öröm. Kimondhatatlan. Mint az elsőnél. Aztán a második után nem is gondolkoztunk, vállaltuk boldogan a harmadikat is. Aki ráadásul (a két lány után) fiú lett. Úgy gondoltam ezzel én letudtam még 35 éves korom előtt a családalapítást. Sajnos egy félreértés miatt (én és az orvosom között) bár én szerettem volna, de nem kötötték el a petevezetékemet a harmadik császármetszés alkalmával. Fogamzásgátló tablettát két okból nem szedhetek. Az egyik a súlyos magas vérnyomásom, amit rendszeres gyógyszereléssel tartok kordában, a másik a májamon levő heamangiomák, amik a terhességekkel egyenes arányban szaporodtak el. Felajánlották a spirált, mint lehetőséget, de ettől mereven elzárkóztam. Maradtak az egyéb védekezési módok. Nagyon vigyáztunk mindig. Mégis terhes lettem. Újra. Negyedszer is. A legrosszabbkor. Minden téren. Most veszítettem el a munkahelyemet, a férjem két év leforgása alatt a második munkahelyét veszíti el. Az egészségem pedig romokban. Mindezek mérlegelése után, álmatlan éjszakák, sok beszélgetés, rengeteg sírás és néhány orvosi konzílium után az a (közös) döntés született, hogy ez a baba nem születhet meg. Mindennek érzem most magam, csak embernek nem. Ha majd újra képes leszek tükörbe nézni, írok majd megint. Talán. Addig is köszi mindenkinek aki olvassa, olvasta a soraimat.

Újra itthon

Túl vagyunk a nyaraláson. Szép volt, jó volt, a gyerekek rettenetesen élvezték, még a pici is, de én nagyon elfáradtam. Gondoltam, hogy nem lesz egy sétagalopp, de kicsit jobban kimerített, mint előtte gondoltam. Mondjuk a kánikulát amúgy sem bírom, mióta magas vérnyomással küszködök. A picitől tartottam, hogy hogyan hat rá a környezetváltozás, de ő viselte a legjobban. Az első perctől kezdve élvezte a nyaralást és a Balatonban úgy futkározott, mintha a fűben lenne. Egyáltalán nem félt a víztől, állandóan résen kellett lenni, mert a mellkasáig érő részre is simán bement. Míg a középső (lány)gyermek két óra strandolás után mert bokánál tovább merülni :) Jól is viselkedtek (egy két nyavalygást leszámítva a bogarak miatt), szóval nem ezért fáradtam el. Hanem attól, hogy egyfolytában figyelni kellett rájuk, kicsit jobban, mint itthon. A strandon a víz miatt, meg bazi sok darázs volt, a nyaralóban a gázpalack miatt (meg még néhány nem éppen baba-biztonságos bútordarab miatt), a Badacsonyi soron a tömeg miatt, stb. stb. Sajnos én idegen helyen egylátalán nem tudok aludni, így attól sem lettem kipihentebb. Azért nagyon örülök,hogy elmentünk, mert volt minden, aminek a gyerekek örültek és ez a lényeg. Kicsit barnábbak is lettünk. De nagyon jó volt hazajönni....

Nyaralási előkészületek

Tavaly nem voltunk nyaralni. Több oka is volt, de valahogy nem is vágytam három gyerekkel elindulni itthonról. Idén viszont már úgy éreztem, tartozom ennyivel a két nagyobbiknak, a kicsi úgysem tudja még, hogy mi az a nyaralás. Szóval idén rábólintottam. Ekkor jött a dilemma, hogy hova? Emberem szívesebben menne tengerpartra (Olaszba, vagy Horvátba) én totálisan Balaton párti vagyok. Sikerült meggyőznöm, hogy a legkisebb még pici ahhoz, hogy végigautózza az utat Horvátországig,vagy Olaszországig. (persze ez egy kicsit túlzás, de én is tudok túlozni, ha meggyőzésről van szó) Na, az uticél már megvolt, de még nyitva volt a kérdés, hogy a Balcsin hova? Menjünk-e egy általam a neten kinézett bababarát nyaralóba, ahova kevesebb cucc kell, vagy menjünk az ismerősünk évek óta jól bevált nyaralójába. Ahova ugyan több holmit kell vinni, de minden zegét-zugát ismerjük, mert szinte minden évben eltöltünk ott pár napot. Na itt már a Férj dominált, ő győzött meg engem, hogy hiába kell több mindent vinni, ő az ismerős vityillóra szavaz. De ezzel még nem vagyunk túl a nehezén. Drága uram ugyanis (mint minden évben) elindulna egy tescós szatyorral, mondván, hogy nem egy évre megyünk. 13 év alatt nem sikerült belevernem a fejecskéjébe, hogy egy nő minden eshetőségre felkészül, és három gyerekkel már nem elég egy bevásárlótáskányi cucc. Nagylányom sem könnyíti meg a dolgot. Kértem, hogy mivel 6 napra megyünk, legyen olyan kedves és korlátozódjon a pakoláskor lehetőleg max. 6 felsőre és szoknyára(gatyára) és hogy nem kell magával hoznia a fél könyvespolcot, mert úgysem fog egy sort sem olvasni. Persze még nem pakolunk, mert jövő hét közepén esedékes csak a dolog, de előrelátó révén kértem, hogy úgy nagyjából határolja körül, hogy mit szeretne magával hozni és ha esetleg van közöttük mosni való, akkor már most adja oda. Mondanom sem kell, hogy tele lett a mosógép, köztük olyan ruhákkal, amik patyolat tiszták voltak... Szóval néha már most tele van a hócipőm a nyaralással...