Beteges hétköznapok

Igazán nem szívesen írok már ilyet, de most meg megint én gyengélkedek. Urológiai probléma, nem is úntatnék senkit a részletekkel. Elég annyi, hogy baromira kellemetlen és fájdalmas, de remélem túlélem. Gergőm egyre jobban van (legalábbis remélem). Kedve jó, már tud rosszalkodni is, úgyhogy tuti van javulás. A kakaó mizéria még mindig tart. Néha éjjel is felriad sírva, hogy miért nem kaphat kakaót. Sajnos sem a tejeskávé, sem a karamellás tej nem jön be neki, így kicsit nehezebb áthidalni a dolgot. Kezdek kifogyni az ebéd ötletekből is. Igyekszem csak olyat főzni, amit ő is megehet, de ez nagyon nehéz. Vagyis változatosan főzni nehéz most. Alig várom, hogy ehessen végre újra mindent. A hasa is szépen alakul. Kicsit még mindig duzzadt a seb környéke, de már szép rózsaszínes árnyalatú, nem olyan csúnya sötétlila, mint az elején volt. Fürödni még mindig csak úgy hajlandó, ha a víz nem ér el a sebig, de ezt már tök profin kezelem. A kisebbik nővére közben lebetegedett (nátha, köhögés, stb.) úgyhogy várható egy-két álmatlan éjszaka, ha véletlenül a pici is elkapja. Ja és a játékai közé visszatért az orvososdi... vajon miért?

Kórház, műtét

Sajnos kisfiamnak súlyosabb volt a baja, mint elsőre bárki gondolta volna. Október 2-án szombaton hasfájásra ébredt reggel. Szimpla hasfájásból később 10 percenként ismétlődő heves alhasi görcsök lettek. Egyre fájdalmasabbak és egyre hosszabbak. Először még nem gondoltam rosszra, mert a görcsök közötti időben jó kedve volt és nem látszott rajta, hogy nagyon beteg lenne. Azt hittem, hogy csak a kakival vannak gondjai. Akinek volt már hasmenése tudja, hogy az is baromira tud fájni. Dél körül felhívtam a férjemet, hogy azonnal jöjjön haza és vigyük el az ügyeletre, mert nem tudom mi lehet a baja. Az ügyeleten megvizsgálta a dokinő, de mivel nem talált semmit, ezért hazaküldött minket azzal, hogy ha másnap is fáj neki menjünk vissza, mert biztos hasmenés lesz ebből. A hazafele vezető úton viszont olyan görcse volt, hogy kicsúszott az autós biztonsági ülésből, ezért a férjem a következő sarkon visszafordult és bementünk a kórház ambulanciájára. Később kiderült, hogy ez egy életmentő döntés volt. Szóval az ambulancián először furcsán néztek rám, mikor kiderült, hogy nem az ügyeletről küldtek minket, de végülis megvizsgálták. Készült egy hasi ultrahang, amire jócskán várni kellett és a Gergő már nagyon rosszul volt akkor. Amúgy a várakozás oka egy szíven szúrt ember volt, úgyhogy valahol jogos volt, csak idegtépő. Egy szó mint száz, kiderült, hogy látnak valami elváltozást az ultrahang felvételen,de még mindig nem volt 100%, hogy mi az. Két lehetőség volt: az egyik a vakbélgyulladás, a másik az invagináció (bélbetüremkedés). Azonnal ottfogtak minket a kórházban. Hála az égnek, volt üres baba-mama szoba (4500 ft/nap-ért). Délután kettőtől este 8-ig nem sikerült gyereksebészt találni. Vagyis ez kicsit bonyolultabb, hiszen itt Sz-en, csak EGY gyereksebész van, aki éppen Zeg-en volt, úgyhogy el akarták vinni a fiamat Győrbe. Hála a jó Istennek, ez a jó ember (a gyereksebész) bejött Zeg-ről este 8 fele és megvizsgálta a gyerkőcöt. Kiderült, hogy a bélbetüremkedés nyert. Ez egy két éven aluli kisfiúkban gyakoribb megbetegedés, amikor az egyik bélszakasz betüremkedik a másikba és lényegében bélelzáródást okoz. A délutáni felvételhez képest estére az uh. már sokkal súlyosabb képet mutatott, ezért azonnal csináltak egy báriumos beöntést a kicsinek. Rettenetesen sokat szenvedett már addig is, hát még ettől. Én a fejénél álltam és a kezeit kellett fognom, de majd megszakadt a szívem, többször elbőgtem magam a beavatkozás alatt. Sajnos azonban nem sikerült teljesen visszaállítani a beleket, ezért másnap reggel hétkor újra megcsinálták a báriumos beöntést. Újabb kínzás, semmi siker. Volt egy szakasz, ami ödémás volt és nem tudott átjutni rajta a folyadék. A doktor úr nem vacilált, rám nézett és azt mondta, megyünk azonnal a műtőbe. Elmondta, hogy fel kell nyitni a hasát, de a műtét további menete attól függ, hogy mit talál odabenn. Ezzel baromira ránk ijesztett, mert minden rossz megfordult akkor már a fejemben. Azt amit a műtő ajtóban átéltünk a férjemmel, azt soha senkinek nem kívánom. Amikor kiveszik a síró gyerekedet a kezedből, és a műtő folyosóján állva még vagy 10 percig hallod bentről a sírását, azt ahogyan kiabál sírva, hogy "Anya, miért hagytál itt?", "Anya, vigyél ki innen", stb. stb. még most is bőgök, ha eszembe jut. Aztán hirtelen csend lesz és csak vársz.... vársz több mint egy órát a csendben és nem tudod odabenn mi történik. Nem szűrődik ki egy hang se, nem jön ki senki... Mászkálsz fel-alá, mert hiába vannak ott székek, ülni nem tudsz ilyenkor. Beszélgetni se. Amikor te jobbra mész, a férjed balra... Amikor megjelent az ajtóban a műtőssegéd a fiammal a kezében, majdnem kiugrott a szívem a helyéről. De ő is és a mögötte jövő altatóorvos is mosolygott, úgyhogy ettől kicsit megnyugodtam. A műtét során el kellett távolítani egy 8 cm-es bélszakaszt (ami elhalt). 9 napot voltunk benn a kórházban és azt kell mondjam, hogy (bár azthittem ezt nem lehet fokozni) a kicsi fiam még anyásabb lett, mint eddig volt. Szerencsére egy nagyon jó közegbe kerültünk, csupa kedves ember közé (nővérek, takarítónénik, orvosok, betegtársak és szüleik) és ez megkönnyítette az ott töltött időt. Jó volt a baba-mama szoba, mert amikor már felkelhetett a drága, sokszor elvonultunk, hogy ketten legyünk. Sajnos ezalatt nem láthattam a lányaimat, ami totál kikészített engem is, és a kisebbik lánykámat is. Most, hogy itthon vagyunk végre, próbálok rá is extra időt szánni. Mindemellett persze állandóan figyelnem kell a fiamra, mert elég nagy hasi sebe van, amire nagyon kell vigyázni, nem beszélve a belső varratokról, ahol egyesítették a bélrészeket. A legnehezebb része most a dolognak a diéta, mert angyalom nem érti még, hogy miért nem ihat kakaót és miért nem ehet olyan dolgokat, amiket szeret. Hosszú út áll még előttünk, de remélem minden simán megy ezután már. Gyógyulgatunk. Testileg és lelkileg is.

Betegség

Betegség miatt csúszik egy hetet a beharangozott csoportváltás. Vasárnap hajnaltól késő estig folyamatosan hányt a fiacskám, még a víz sem maradt meg benne. Aztán másnapra jobban lett, de egész héten itthon tartottam. Ma már finoman szólva "zabált", remélem nem lesz böjtje. Ma bementem a bölcsibe és szóltam, hogy kedden jönnénk fél 8-ra. Kicsit aggódok az új csoport miatt. Nem akarom elkiabálni, de egyre jobban állunk a szobatisztasággal és ha ilyen ütemben fejlődik a dolog, akkor januárban mehetünk végre oviba.

A nagycsoportos gyermekemnél iskolaérettségi vizsgálat volt az oviban. Ami tök jól sikerült neki, mégis vissza akarják tartani egy évet, mert "csendes". Megjegyzem a nagylányom is ugyanilyen csendes volt, de nincs vele semmi probléma (a kiskamaszkort leszámítva) az iskolában. Decemberben újra megcsináltatják vele a felmérést, addig ezerrel gyúrunk a vizuális memóriára (az nem volt neki 100%-os) és a hangos beszédre.