A ház ahol élünk

Klasszikus lakótelepi betonlakás, egy 10 emeletes épületben. Olyan ház, ahol mindig történik valami. Olyan ház, ahol kéthetente legalább egyszer elromlik a lift. Olyan ház, ahol kéthetente legalább egyszer eldugul a szemétledobó. Olyan ház, ahol hetente legalább egyszer fúrnak. A lakóközösség rendkívül sokszínű. A teljesség igénye nélkül 1-2 embertípus:
-A közvetlen szomszéd, aki délelőttönként, míg a felesége dolgozik, Ő a szeretőjével kamatyol a hitvesi ágyban. Ugyanez az ember, mikor elbúcsúzik reggel vagy délután a feleségétől, a lábtörlőnkön csaknem magáévá teszi az asszonyt. Az asszonnyal sem vagyok egyébként kibékülve. Ő meg az a bunkó típus, aki keresztül esik az emberen akkor sem nagyon akar köszönni, csak egy mogorva vakkantás jön ki a száján.
-Az idős házaspár, akik mindenkiről tudnak, mindent. Nappal pletyiznek a ház előtt, éjjel nem alszanak, hanem hallgatóznak, mindenért mindenkinek szólnak. Ők azok, akiket MINDEN és MINDENKI zavar.
-Az orosz nyelvterületek egyikéről származó külföldi csontalkoholista idős hölgy, aki dühében, mikor a házmester néni nem adott neki kölcsön piára, felgyújtotta a pincét.
-Az extűzoltó, aki telebagózza a liftet, ahova mellesleg ki van téve a dohányozni tilos tábla, de ezt neki tábla nélkül is illene tudnia. No komment!
-A plázacica, a fia, a lánya, meg a kiskutyájuk. Ők egy külön emberfaj, így egy külön blogot érdemelnének. Meg egy nagy maflást, mikor már harmadszor lépek kutyagumiba a héten a lépcsőházban.
-A válófélben lévő család, akik mindig éjjel veszekednek, még véletlenül sem nappal.
-A család, akik éjjel-nappal, télen-nyáron tökig lehúzott redőnyök mögött élnek. Sosem értettem miért, de tuti depressziósok már.
-A fiatal csíra gyerek, aki évente kb. 3-4 alkalommal lehányja éjszakánként az alattuk lévő ablakok párkányait. Ez nem vicc! Tudom, mert mi is ezen a soron lakunk. Kapott már érte kiképzést, most éppen jól viselkedik.
-Aztán itt van a fölöttünk lakó. Két bajom van vele. A férjjel. A durvább és egyben idegesítőbb szokása, hogy a virágaimra hamuzik, sőt a csikkeket is néha beszórja. De ezt még kibírom. De amikor égő cigarettát dobott az erkélyemre és közben a gyerekek kint játszottak, na akkor elszabadultak az indulatok. Mostanában azzal is az agyamra megy, hogy úgy halljuk éjszaka a horkolását, mintha mellettünk feküdne.
Ez csak kilenc lakás a 44-ből. Na de nem lennék igazságos, ha magunkat kihagynám a sorból. Ahogy mások látnak minket (gondolom): az a háromgyerekes család, ahol a nő már 6 éve nem dolgozik. Tudod, akiknek olyan hangosak a gyerekei a lépcsőházban, hogy mindig azt hiszem itt a világvége. Ők azok, akik olyan hangosan hallgatják néha a zenét, hogy meg lehet süketülni. Akik mindig úgy csapják be a bejárati ajtót, hogy nálunk is remeg az ablak. Ja és néha éjjel háromkor is megy náluk a porszívó.
Igen. A rock zenét szeretem és az csak hangosan élvezhető. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ilyenkor nincsenek itthon a gyerekek, mert én sem akarom, hogy halláskárosultak legyenek. Nekem meg már mindegy. Azt is aláírom, hogy hangosak a gyerekeim is. Szeretnek kiabálni, sikongatni, a kicsi hisztizni, ami néha tartós sírással párosul és olyankor még őt is túl kell kiabálni. Ez van. Majd ahogy egyre nagyobbak lesznek, úgy lesznek egyre csendesebbek, a zene pedig egyre hangosabb akkor is, mikor itthon vannak. Tényleg hat éve nem dolgozom, de ez csak azért van, mert mire visszamentem volna a második gyerek után dolgozni, arra újra szültem. Ami az ajtócsapkodást illeti, nem mindig a kisfiam a hibás, néha a húzat csapja be. Az éjszakai porszívózás pedig, igazából orrszívózás és nem direkt szívózás a többi lakóval.