2011. október 31., hétfő

Szép jó napot!

"Kicsit" eltűntem mostanában. De ez csak azért van, mert szó szerint nincs internetezésre időm. Nyár vége óta sok minden történt. Középső gyermekem első osztályos lett. Hála az égnek azt kell, hogy mondjam, hogy nagyon szeret iskolába járni. Szeret tanulni, szeret gyakorolni. Lassacskán úszni is megtanul (úgy néz ki). Most a hittan mellett elkezdett táncolni is (Hip-Hop). Már volt iskolás szülinapi buliban is. Sőt, már kirándulni is voltak a sulival, egy csokigyárban, ami hatalmas élmény volt neki. Tele vagyunk piros pontokkal és csillagokkal, nevető fejecskékkel, stb. Kisfiam eközben folytatja az ovit, most már a nővére nélkül. Emiatt azt gondoltam, hogy majd gondok lesznek, de egyáltalán nincsen. Egyszer volt egy nagyobb hisztije az oviban, amikor még a vezető óvónő is lejött az emeletről, hogy ki sír ennyire. Be is telefonáltam fél órával később az oviba, hogy nézzenek utána megnyugodott-e már. De ez szeptember elején volt, azóta hál Istennek szivesen megy. Nincsenek hisztik, szépen elbúcsúzik tőlünk (-szia apa - puszi, szia anya - puszi) és megy be szépen egyedül a terembe. Szóval ilyen szempontból nincs okom panaszra. Nagylányom a kamaszkor legelején, de már viselkedésileg totál a közepén tart. Tudnék írni róla egész nap, de inkább nem húzom fel magam :)


Most éppen beteg mind a két kicsi. Fiam kezdte fülgyulladással, kisebbik lányom folytatta hangszalag és nyelőcső gyulladással (vírusos), közben hányt is többször. Erre most a fiam (mire már kigyógyult a fülbajból) elkapta tőle, és most felváltva hánynak és köhögnek mint állat. Közben hol egyiknek van tök magas láza, hol a másiknak. Éjszaka is csak rodeózok közöttük.


Munkanélküliségem sem tartott sokáig. Drága jó férjem alkalmazott. :) szóval most a férjem cégét ketten visszük. Nincs külsős ember csak mi ketten. Egész nap együtt és ez nagyon jó. Sokan azt mondják nem egészséges egy helyen dolgozni házaspároknak, de ez nem egy átlagos munkahely, itt nincsenek munkatársak, csak ő és én. Eddig tökéletesen működik. Reggel együtt visszük a két kicsit iskolába, óvodába (nagy nem velünk jár), aztán megyünk a munkahelyre, max. 3-kor befejezzük, mert megyünk értük ovi, suli, aztán együtt bevásárolni, haza. A férjemnek azért adok kimenőt néha, mert neki szüksége van rá. Én nem igénylem. Szóval mindent el tudunk intézni, mert nincs főnök, akitől el kéne kérezkedni. Ha bankba kell menni például, akkor abbahagyjuk a munkát és elmegyünk, vagy később megyünk dolgozni, vagy előbb abbahagyjuk, stb. Mindent meg tudunk beszélni (gyerekek nélkül). Igaz, lényegében fizikai munkát kell végeznem, de egyáltalán nem zavar, szivesen csinálom.


Ja és kérdeztétek: azóta sem vezetek :(

2 megjegyzés:

  1. Látom zajlik az élet Nálatok! ;-)
    A két kicsinek jobbulást, hamar rúgják ki ezt a fránya vírust. Középső nagyon lelkes ahogy olvasom, csak maradjon is így, az jó ha több minden érdekli.
    A Nagyobbikat pedig kérném megérteni ;-)...nehéz egy tinédzser élete is, neki sem könnyű...hát még a szülőnek :-)
    Jó ez a családi munka, sokat jelent hogy nyugalomban dolgozol és mindenre van így idő. Nálunk is sokan elmentek már amiatt, hogy napi 10-11óra munka és mellette képtelenség rendesen ellátni az anyai teendőket.
    Nem vezeeetsz????? Hááát mély csalódást okoztál!!! :-)))

    VálaszTörlés
  2. Remélem azóta már mind meggyógyultatok, mi is taknyosak vagyunk, köhögünk, most már ennek van sajna itt az ideje.

    VálaszTörlés