2010. május 13., csütörtök

Ügyintézős nap

Tegnap jó kis ügyintézős napom volt. Utálok ügyintézni. Tegnap sem változott e téren a helyzet. Először is kb. 1 óra különbséggel beirattam a kisfiamat bölcsibe is, meg oviba is. Mielőtt még valaki tök hülyének néz: szeptembertől bölcsibe megy és ha minden jól megy a szobatisztasággal (alvás alatt is), akkor januártól ovis lesz. De van ez a hülye szabály, hogy már most be kell iratni januárra. Szóval, ha minden jól megy januártól a tesójával egy csoportba járhat az óvodában. De nem ment minden olyan simán. Az oviba ugyanis elfelejtettem magammal vinni a gyermek születési anyakönyvi kivonatát, amiért vissza kellett galoppolnom drága otthonunkba. (nincs közel) A bölcsiben meg harmadszorra sikerült csak megtalálnom az illetékest... Aztán a kevésbé kellemes ügyintézés: rendőrség-közlekedési bírság. Ettől úgy alapban gyomoridegem volt, de az első körön túl vagyok. Délután pedig vizsgáztam. Az egész napos futkosás miatt sík ideg voltam és hulla fáradt. Ezért vagy másért, nem tudom, de úgy el baszarintottam az írásbeli vizsgát, hogy na. Nem is aludtam utána éjszaka annyira bántott. Olyan dolgot csesztem el, amit amúgy tökre megtanultam és álmomból felébredve is tudok. Totál rövidzárlat. Pénteken lesz eredmény. Most, hogy kinézek az ablakon, ma sem lesz jobb napom, mindjárt indulnom kell a lánykámért az oviba a picivel és lóg az eső lába. Ha megázunk én befonom a hajamat.

3 megjegyzés:

  1. Ügyintézni én is utálok!!!
    Remélem azért a vizsgád nem lett olyan nagyon rossz, majd ird meg az eredményt, drukkolok!
    És köszönöm a bíztatást remélem igazad lesz a fiam beszédjével kapcsolatban.

    VálaszTörlés
  2. Vannak napok, amikor semmi nem jön össze... Remélem, hogy a vizsgád jobban sikerült, mint gondoltad!

    VálaszTörlés
  3. Köszi a jókívánságokat a vizsgához. Magam sem hiszem el, de jobb lett két százalékkal, mint az előző. Ez azért adott egy kis önbizalmat nem tagadom.

    VálaszTörlés